Intézetünk újból mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozik, jelenleg is készül elemzésünk a témában. Hisszük, hogy a mezőgazdaság nem pusztán gazdasági kérdés, hanem nemzetstratégiai; ezen belül környezetvédelmi, szociális kérdés is. Agrárgazdaságunk több ágazatát negyed évszázados lejtmenet jellemzi, láthatóan nem találjuk a kiutat, ráadásul újabb fenyegetésekkel kell szembenéznünk. 2014-től legális lesz a külföldiek földszerzése, és az ún. oligarchák további, már túlzó erősödése lassan veszélyes mértéket ölt.
Cikksorozatunk első részében a hazai agrárium általános helyzetével foglalkozunk, a másodikban ágazatonként tekintjük át a termelési értékeket és a visszaesés okait. A harmadik részben a mezőgazdasági foglalkoztatottság változásairól fogunk szót ejteni. Hazánk mezőgazdasági termelése a 80-as évek közepére több ágazatban csúcsra futott. Azonban a gazdasági helyzet, a cserearányok romlása révén már ekkor, a rendszerváltást megelőzően megkezdődött a lejtmenet bizonyos területeken, például az állattenyésztésben; a pénzszűke miatt általános jelenség volt a beruházások visszafogása. A hazai mezőgazdasági termelés oroszlánrésze a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok keretein belül folyt. Már a 80-as években megkezdődött a „profiltisztítás”. A termelőszövetkezetek egy része sokféle, a mezőgazdasághoz közvetlenül nem köthető tevékenységet (pl. fonoda) folytatott, ezeket kiszervezték, vagy megszűntették, de következő körben áldozatul estek a nagy, beruházási és munkaigénnyel tevékenységek, például a szarvasmarhatelepek. Ilyen kilátásokkal fogadtuk a rendszerváltást.
De mi okozta összességében a mezőgazdaság nagymértékű visszaesését? A választ a rendszerváltás által generált folyamatokban kell keresnünk. Exportpiacaink összeomlottak. Ebben némiképp hibásnak nevezhető az Antall-kormány, mivel túlságosan a nyugat felé fordult, a meglévő keleti kapcsolatok leépültek. Persze legalább ugyanilyen, ha nem fontosabb tény volt a partnerországok hasonló helyzete, vagyis a szintén rendszerváltó exportpiacok fizetésképtelensége. Az átalakulás okozta sokkban jelentősen romlott a lakosság jövedelmi helyzete is, ezért csökkent a belső fogyasztás.
A piac
Fontos tény volt az élelmiszerimport erősödése a vasfüggöny lebomlása után. Ennek az egyre erősödő folyamatnak valamennyien tanúi vagyunk. A 90-es években még volt lehetőségünk a piacvédelemre kvótákkal, védővámokkal, de az EU csatlakozásunk után mindez a múlté lett. Nem éltünk azokkal a belső szabályzási lehetőségekkel, amiket Nyugat-Európa országai használtak azért, hogy az importtól védjék a legfontosabb agrárágazataikat. Kiemelt ok a multik térnyerése a hazai kiskereskedelemben, ahol nagyon alacsony a hazai áruk aránya. Harmadrészt a privatizáció is oka import erősödésének. A 90-es évek első felében zajlott az élelmiszeripar zömének privatizációja. Kevés kivételtől eltekintve elmondható, hogy a „beruházók” piacot vettek, és a külföldiek által frissen megszerzett üzemek hónapokon, éveken belül leépültek, bezártak, vagy a beruházónak nem maradt tőkéje a szükséges fejlesztések megvalósítására.
A föld
A földterületek és termelőerők kollektivizálása során évtizedekkel korábban elvett tulajdon visszaszolgáltatása felemásan oldódott meg. Nálunk nem reprivatizáció valósult meg, vagyis a korábbi tulajdonok visszaszolgáltatása, hanem egy köztes megoldás, a kárpótlási jegyek rendszere. Ez a szisztéma nem biztosította annak lehetőségét, hogy a korábbi tulajdonos biztosan visszakapja egykori területét, valószínűleg más helyen jutott földhöz. A kárpótlási jegyekkel való számtalan visszaélés, etikátlan, de legális trükközés is csak kevesek érdekét szolgálta. Elmondható, kárpótlások okozta tulajdonosváltás és aprózódás is növelte a termelés visszaesését. A kárpótlások révén területükben megcsonkított, a fenti környezetben boldogulni kényszerülő termelőszövetkezetek közül sok összeomlott, a romokból zömmel nem az egykori tagok, dolgozók részesedtek, hanem a tűzhöz közel állók; több egykori TSZ-vezető ekkor jutott komoly vagyonhoz. A 90-es évek elején már megkezdődött a külföldiek földszerzése Magyarországon, jelenleg csak osztrák kézben nagyjából 600000ha (6000km2=Somogy megye területe) föld van, összesen pedig a magyar termőföldek negyede-ötöde lehet külföldi kézben.
A kormány
A visszaesés okaként említhetjük még nyugodtan a mindenkori kormányzatot. A közép-, vagy hosszútávú tervezés teljes hiánya csak egy eleme a történetnek. Az elhibázott, és túl gyors privatizációban is vétettek a kormányok, illetve abban is, hogy sok esetben a gazdasági holdudvaruk erősítésének lehetőségét látták a magánosításban. A piacvédelem és piacszerzés terén való kudarcokról már szót ejtettünk, de a hazai fogyasztók számára sem teremtettek imázst a magyar terméknek. Talán a leghosszabb konszolidációt hozó periódus Torgyán József miniszterségéhez köthető, bár a média sokat támadta a minisztert marginális ügyekben indokoltan, vagy indokolatlanul, de neki mintegy két évre sikerült megállítania, lassítania még az állattenyésztés lejtmenetét is.
Beruházások
A fenti okok folyományaként nem maradt pénz a beruházásokra. A mezőgazdaságunk eleve magas anyagigénnyel dolgozott (pl. műtrágya), ezekre kevesebb pénz jutott, de a technológiai, műszaki beruházásokra még kevesebb maradt (fejőgép, traktor, stb). Az elmaradt beszerzések, pedig a termelés visszaesését, illetve versenyhátrányt okoztak. A magasabb élőmunka, és beruházásigényű termelés visszafejlődött.
A rendszerváltás környékén a nyersanyag- és alapanyagtermelés aránya nagyjából 50-50% volt, de mára az alapanyagtermelés bír 75%-os részesedéssel, tehát a hozzáadott értékünk csökkent. Ezen folyamatoknak 2009-re az lett az eredménye, hogy hazánk az új évezredben nettó élelmiszerimportőrré vált, pedig a magyar mezőgazdaság potenciálisan 17 millió ember ellátására lenne képes.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe: