Egy a Facebook-on nemrégiben megalakult, Miniszterelnök-jelölti tévévitát akarunk címet viselő oldal ismét a figyelem középpontjába állította a kampány ezen, hazánkban mára ha nem is elfeledett, de legalábbis nem elvárt elemét. Speciális műfajról beszélünk, mely rendkívül nagy befolyással bír a pártpreferenciák alakulására, elsősorban a ma egyébként is kiemelkedően magas arányú bizonytalan választópolgárokra, de hatása nem elhanyagolható a saját tábor mobilizálása esetében sem. Jelentősége miatt pedig rendkívül nagy kockázatot is jelent, így nem véletlenül jellemző a pártok ellenállása a kérdésben. Egy esetleges vita ezért sem áll mindenki érdekében, ahogy ma nem áll a Fidesz, illetve Orbán Viktor érdekében. A kormánypártok viszonylag magas, bár korántsem kőbe vésett támogatottsága ugyanis nem indokolja a kormányfő részvételét, ahogyan nem mutat ez irányba Orbán Viktor imázsának azon eleme, mely kormányfői pozícióját kiélezve kívánja kiemelni személyét az ellenzéki pártok, miniszterelnök-jelöltek köréből. Bár érdeke tehát nem ezt diktálja, érdemes megjegyezni, hogy Orbán Viktor igen kemény vitapartnere lenne mind Mesterházy Attilának, mind Vona Gábornak.
Szónoki képesség, előadó- és vitakészség. E jellemvonások nyernek vagy vesztenek el egy vitát, nem programelemek, nem szakmai érvek, nem gazdaságélénkítő tervek. Medgyessy Péter a 2002-es vita elején feltette a kérdést, vajon többre tartják-e a választók a szónoki képességet, a színészi adottságokat az őszinte beszédnél. Esetében bejött a taktika, szerethető esetlensége megfogta a választókat. Azonban korántsem ez a jellemző, a Medgyessy-Orbán vita sokkal inkább a ritka kivételek egyike. Hiába sulykolod ugyanis a választót, hogy vonatkoztasson el az előadásmódtól, nem fogsz sikerrel járni. Hasonlóan a kampányfilmekhez, plakátokhoz, minden egyes részlet meghatározó, hiszen egységében sugároz valamit, kelt egyfajta benyomást a választókban. Mindezt jól bizonyítják az amerikai elnök-jelölti viták során végzett fókuszcsoportos vizsgálatok, melyek nem csupán a vita „nyertesét” határozzák meg annak végeztével, de a választók véleményének vita közbeni folyamatos alakulását is tükrözik. Egy-egy nem megfelelő reakció, rosszul megfogalmazott mondat, vagy szimpatikus mimika is befolyásolja a választókat. Ahogyan egy tévévita elbírálásában sem viselkedik a többség racionális szavazóként, úgy a választásokon is inkább expresszíven szavaz, esetleg egy-két gondolatmankóra támaszkodik. A választókra gyakorolt hatás tárgyalásakor persze nem hagyható figyelmen kívül a vita szabályozottsága, keretei, melyek erősen meghatározzák a vita jellegét, annak szakmai, szakpolitikai, vagy éppen emocionális élét.
A választók legyenek racionálisak, vagy sem, de jellemzően érdeklődőek a politikai viták iránt. A politikai apátia a kampány hatására egyébként is csökken, ráadásul a megfelelő médium kiválasztásával a politikát kevésbé nyomon követők is egyszerűen elérhetők. Az alternatívák, e formában, választók számára történő feltárásának szükségessége mellett számos érv hozható fel, de mint sokszor, ez esetben is a pártok diktálnak. A baloldali összefogás jelöltje hosszas pozícióharcokat követően Mesterházy Attila lett, akinek bár az elmúlt években igen sokat fejlődött a szónoki képessége, még ma sem lehet kihívója Orbán Viktornak. Ennek ellenére, az ellenzéki erőknek, annak tudatában, hogy minden bizonnyal nem kerül sor vitára, érdemes kihívóként fellépni, majd a Fidesz elutasító magatartását „világgá kürtölni”, saját javukra fordítani. Ahogyan már a baloldal vezérszerepéért folytatott küzdelem esetében is számtalanszor megfogalmazásra került, Gyurcsány Ferenc több szempontból, így a tévévitához szükséges előadókészség tekintetében is veri az MSZP elnökét, ez azonban a pozíciók jelenlegi leosztásának köszönhetően, nem mutatkozhat meg. A politikai porondon a Fidesz-KDNP, valamint az Összefogás mellett releváns szereplőként csupán a Jobbikot jelölhetjük meg. A kétblokkos pártrendszer átrendeződésével az erőviszonyok ismeretében nem kétpárti, hanem hárompárti vita lenne indokolt. Négypárti vitára van precedens, hiszen 2006-ban az Orbán-Gyurcsány vitát követően az SZDSZ, illetve az MDF jelöltjével is „leállt” vitázni a két nagy párt. A kétpárti vita nyilvánvalóan lefektette a választás valódi tétjét, a négypárti a vita szabályozottságának, és kiszámíthatóságának köszönhetően interakciók, spontán megnyilvánulások hiányában azonban inkább kampánybeszédek sorának, és kevésbé vitának tekinthető, mely akár indokolhatta a Kuncze Gáborral és Dávid Ibolyával kiegészült vitát. Az LMP, bár akár át is lépheti a küszöböt, vélhetően nem kerülhetne be egy jelölti vitába.
Nekünk, választópolgároknak, nem érdemes tehát vitát remélnünk, hiszen a pártok érdekei, mindenekelőtt a Fidesz-KDNP érdekei szabják meg annak megvalósulását. Orbán Viktornak azonban nincs mit nyernie, ellenben igen sok a veszítenivalója, mind Vona Gáborral, mind Mesterházy Attilával szemben, hiszen az ellenzéki jelöltek egy esetleges vitával, gyakorlatilag csak nyerhetnek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.