Iránytű Intézet blog

Intézetünk azzal a céllal alakult, hogy a politikai és gazdasági elemzés, kutatás egy eddig kevéssé ismert aspektusából, a nemzeti konzervatív szempontból szemlélje, elemezze és kutassa a politikai és gazdasági történéseket. Tevékenységün- ket szigorúan szakmai alapokon és legjobb tudásunk szerint kívánjuk folytatni. Célunknak tekintjük, hogy az általunk készített kutatások, elemzések, nyilatkozatok, szakmaiságunk legjavát nyújtva, hozzájárul- janak eddig tabunak tartott témák megvitatásához, valamint értelmes és eredményes viták lefolytatásához. Teret szeretnénk nyitni azon feltörekvő politológusok, közgazdászok számára, akik elhivatottságot éreznek választott szakmájuk iránt.

Iránytű a Facebook-on

Címkék

2014. október 12. (1) adó (1) állam és egyház (1) amerikai nagykövet (1) André Goodfriend (1) ángyán józsef (2) bajnai (1) Bajnai Gordon (1) Balog Zoltán (1) baloldali összefogás (2) bevándorlás (1) bevándorlók (1) Bodnár Zoltán (1) Bokros Lajos (1) Budapest (1) Colleen Bell (1) coming out (1) Csárdi Antal (1) Dániel Péter (1) demográfia (1) demokrácia (2) dk (2) egészségügy (1) Egyesült Államok (1) egyesült királyság (1) egyházak (1) Együtt-PM (1) elnökválasztás (1) előrehozott választás (2) elszámoltatás (1) Európa (2) európai unió (8) Fellegi Tamás (1) fidesz (4) Fidesz (2) föderáció (1) fodor gábor (1) főpolgármester (1) gyurcsány (1) Hoffmann Rózsa (1) Horthy Miklós (1) Horváth Csaba (1) ifjúság (1) ifjúsági tagozat (1) ifjúságpolitika (1) illegális migránsok (1) IMF (1) Iránytű Intézet (1) iskolák (1) Jobbik (3) jobbik (6) jog (1) jog és erkölcs (1) kampány (1) karantén (1) kirekesztés (1) kisgazdaság (2) koalíció (1) kohézió (3) konszolidáció (1) konzervatívizmus (1) kormány (2) kormányátalakítás (1) kormányfőjelölti vita (1) kormányképesség (2) korszakváltók (1) közbiztonság (1) közvélemény-kutatás (5) kuncze gábor (1) Kunhalmi Ágnes (2) Lázár János (2) liberális demokrácia (1) liberalizmus (2) libertarianizmus (1) lmp (7) magyarság (1) másodpreferenciák (1) Matolcsy (1) média (1) megszorítás (1) mesterházy (1) mezőgazdaság (5) migráció (3) miniszterelnök-jelölti vita (1) mszp (4) MSZP (2) multikulturalizmus (1) munkahely (1) nacionalizmus (1) nagygazdaság (2) nemzeti konzultáció (1) népességfogyás (1) népszavazás (1) nigel farage (1) oktatás (1) önkormányzati választások (1) orbán viktor (2) paktum (1) Párbeszéd Magyarországért Platform (1) pártpreferencia (2) pártszakadás (1) politika (2) radikalizmus (1) regionális (2) regisztráció (1) rendszerváltás (1) Rogán Antal (1) schmitt pál (2) Simor (1) szociális ellátás (1) tárcatükör (1) társadalmi felzárkóztatás (1) társadalmi integráció (1) televíziós vita (1) termőföld (2) területfejlesztés (2) tolerancia (1) történelem (1) Túlzottdeficit-eljárás (1) ukip (1) unortodox (1) usa (1) választás (3) választási részvétel (2) válság (1) válságkormányzás (1) Válságmenedzselés (1) vita (1) Vona Gábor (1) Címkefelhő

2013.02.07. 12:58 Iránytű Intézet

Van-e "Jobbik" kormányképes alternatíva?

2013-02-07_125603.jpgHa az országban uralkodó, a közbeszédet nagyban tematizáló, a közvélekedést befolyásoló torz médiaviszonyoktól, az ún. politikai korrektség által a politika tényleges aktoraira, valamint a közszereplőkre (adott esetben már az egyszerű állampolgárra is) oktrojált tabuktól és ezek következményeitől eltekintünk, kétségkívül arra a következtetésre jutunk, hogy a Jobbik legnagyobb hiányosságát az a körülmény adja, hogy a pártot a választópolgárok meghatározó része nem tartja kormányképesnek. Mi az oka ennek, illetve mi következik ebből?

1 komment

Címkék: jobbik nacionalizmus radikalizmus liberális demokrácia kormányképesség


2013.01.30. 15:05 Iránytű Intézet

Lehet más az LMP?

broken heart.jpgA hétvégi kongresszust követően bejelentett szakítás kapcsán sokan arról beszélnek, hogy a „Lehet más a politika?” kérdésre az LMP, vagy annak egyik szárnya (a Párbeszéd Magyarországért Platform) csattanós választ adott, mely a maga pőreségében így hangzik: „nem lehet”. Mint láthattuk, a politikai logika és a pártpolitikai viszonyok (objektív, külső tényezők) végső soron felülírják a különböző szakpolitikai területeken egyébként többé-kevésbé – legfeljebb a hangsúlyok tekintetében érzékelhető eltéréssel – azonos elveket és megoldási javaslatokat (szubjektív, belső tényezők) képviselő erőcsoportok közötti együttműködést, s rányomják bélyegüket az emberi kapcsolatokra is. De mi vezetett a szakadásig?

3 komment

Címkék: lmp pártszakadás Párbeszéd Magyarországért Platform


2013.01.25. 12:54 Iránytű Intézet

Európa, quo vadis? – Búvópatak és mélyvíz

paragrafus.jpegA jog és az erkölcs, az állam és az egyház, valamint az állami szuverenitás és a polgári szabadságjogok viszonyának dilemmája már régóta foglalkoztatja a jogászokat, társadalomtudósokat, a közéleti kérdések és az etika iránt érdeklődő polgárokat. E problémák – természetükből adódóan – már számos vitát generáltak, mely köszönhető egyrészt a különféle ideológiai meggyőződések és morális felfogások közti feszültségeknek, másrészt a társadalom, mint entitás folyamatos változásainak (értékek pluralizmusa, új demokrácia-felfogások és végső soron a kulturális-morális örökség megbontása, átértelmezése). A nyugati társadalmakban – bár a társadalomfejlődés és a politikatörténet már bizonyos értelemben túljutott e dilemmán, rendre előtérbe kerül a lelkiismereti szabadság, illetve a szekularizáció által felvetett kérdések taglalása, s mindez aktuálpolitikai felhangokkal.

Szólj hozzá!

Címkék: jog európai unió Európa állam és egyház jog és erkölcs


2012.10.04. 17:28 Iránytű Intézet

Áció, RÁCIÓ, regisztráció

pecsival10411.jpgÉrcnél maradandóbb gránitszilárdság; Alaptörvény kukája; etetős-itatós választópolgárok; első második és második második alaptörvény módosítás. Szösszenetek az előzetes választási regisztráció parlamenti vitájából. A kormánypártok képviselői ritka következetlenül, egymásnak ellentmondó módon, inkoherens érvrendszerrel ügyetlenkednek, az ellenzék viszont megalapozottan indokol, és bár ritkán adódik alkalom „papírra” vetni, de mindhárom frakció fő érvei ülnek. Ehhez persze nagyban hozzájárul a javaslat indokolatlansága, így a mellette szóló „érvek” gyengesége és támadhatósága.

Szólj hozzá!

Címkék: választás regisztráció Fidesz


2012.09.14. 16:12 Iránytű Intézet

Europa über alles?

Flag_of_the_United_States_of_Europe.pngAz Európai Unió történetének legnagyobb válságát éli. Ez a krízis egyszerre jelentkezik a pénzügyi-gazdasági rendszer és a politika szférájában. Utóbbi esetében nem pusztán a közösségi intézményekbe vetett társadalmi bizalom megcsappanásáról, vagy a válságmenedzselés területén tanúsított inkompetens magatartásról kell beszélnünk, de óhatatlanul előkerül az ún. „mag-Európa” és a periféria államai, illetve a „Brüsszel kontra nemzetállamok” közötti egyre kiélezettebb vita is, mely végső soron a föderatív struktúrák irányába történő elmozdulást meghirdető, valamint a politikai-gazdasági unió ilyen nagyléptékű (és a politikai projekt szempontjából visszafordíthatatlan) mélyítését élesen ellenző kormányok, releváns politikai aktorok között húzódik.

Szólj hozzá!

Címkék: európai unió föderáció Európa


2012.07.18. 11:52 Iránytű Intézet

Kispadon az ifjúság

2012-07-18_113951.jpg"Az oktatáspolitikától kezdve a társadalmi felzárkózásig minden kormányzati döntésnél figyelembe kell venni az új nemzeték szempontjait, méghozzá úgy, hogy ezek megjelenítésében az érintettek is szerepet vállalnak" – áll az Új Nemzedék Jövőjéért címet viselő ifjúságpolitikai keretprogram köszöntőjében. Az ifjúságot és azon keresztül a nemzet fennmaradását sújtó jelenlegi problémák árnyékában felettébb hangzatos ez az evidencia, ám az elmúlt két év tapasztalatai azt mutatják, a Fidesz-KDNP kormányszövetség a szocialista hagyományokat folytatva, az ifjúságpolitika területét – már ha lehet egyáltalán e szakpolitika létezéséről ma beszélni - a kommunikációra szűkítette. Lényegében az lett az ifjúságpolitika, hogy nincs ilyen politika.

Szólj hozzá!

Címkék: ifjúsági tagozat ifjúságpolitika ifjúság


2012.06.22. 14:18 Iránytű Intézet

Iránytű a magyar mezőgazdasághoz - Az Iránytű Intézet májusi közvélemény-kutatásának tanulságai a mezőgazdaság szemszögéből

agriculture_field_plough_earth.jpgEzen bejegyzés keretében publikáljuk első közvélemény-kutatásunk agárkérdésekre vonatkozó eredményeit. Adatgyűjtésünk céljaként egyrészt a lakosság körében végzett pártpreferenciák mérését, illetve a választópolgárok álláspontjának aktuális közéleti kérdésekben való megismerését tűztük ki. Kellő mélységben és összefüggéseiben kívánjuk feltárni a választók aktuális társadalmi, gazdasági helyzettel kapcsolatos percepcióját, értékítéletét, véleményét. Kutatásunk országos, 1000 fős reprezentatív mintára épült, a feldolgozott adatok regionális, nemi és korösszetétel szerint tükrözik a 18 év feletti magyar lakosság véleményét (3,2 százalékpontos hibahatárral). A telefonos megkeresések május 2. és 14. között zajlottak.

Szólj hozzá!

Címkék: európai unió mezőgazdaság közvélemény-kutatás termőföld


2012.06.14. 11:37 Iránytű Intézet

„Iránytű a magyar politikához” – Az Iránytű Intézet májusi közvélemény-kutatásának eredményei I.

2012-03-09_131706.jpgA közelmúltban alakult Iránytű Politikai és Gazdaságkutató Intézet ezen elemzés keretében publikálja első közvélemény-kutatásának eredményeit. Adatgyűjtésünk céljaként egyrészt a lakosság körében végzett pártpreferenciák mérését, illetve a választópolgárok álláspontjának aktuális közéleti kérdésekben való megismerését tűztük ki. Kellő mélységben és összefüggéseiben kívánjuk feltárni a választók aktuális társadalmi, gazdasági helyzettel kapcsolatos percepcióját, értékítéletét, véleményét.

2 komment · 1 trackback

Címkék: választás mszp fidesz orbán viktor jobbik közvélemény-kutatás pártpreferencia dk lmp választási részvétel


2012.06.07. 14:57 Iránytű Intézet

„Kirakat-demokrácia”?

Greek-Democracy-History-1.jpgA korábbi ciklusokban megtapasztalhattuk, hogy a hatalom gőgjét és a társadalmi támogatottságot nélkülöző, az előrelátásnak híján levő, átgondolatlan reformkoncepciók viszonylag gyorsan meghozzák vadhajtásaikat: kevés gyümölcsöt, sok tövist. A szocialista-liberális kormányzatok tevékenységével szembeni elégedetlenség egyben a választások nyomán hatalomra kerülőkre nehezedő óriási (és részben irreális) társadalmi várakozásokkal párosult.

Szólj hozzá!

Címkék: demokrácia rendszerváltás választási részvétel nemzeti konzultáció


2012.06.01. 13:27 Iránytű Intézet

Magyar Rapszódia és pillangó-hatás

2012-06-01_131935.jpgA magyar néplelket egyfajta kettősség jellemzi: bennünk van egyszerre az észak-európai komorság és a déli szenvedélyesség. Bennünk él a sanyarú európai sorsunkkal, a ránk kényszerített külső körülményekkel való megalkuvás, ugyanakkor a belső ösztönök által vezérelt lázadás is. Sokan úgy vélik, ez utóbbi képesség a XX. századi sokkos élmények folytán, az 56-os forradalom utáni megtorlás miatt, vagy a globalizáció kultúra-összemosó hatásainak köszönhetően tűntek el belőlünk. Ezzel nem értek egyet, talán csak lappanganak eme érzések, kevésbé látványosan fejeződnek ki. Baráti összejöveteleken beszélgetés, iszogatás közben mindig előjönnek történelmi sorsfordítóink, vitatott eseményeink, előkerülnek pozitív és negatív történelmi szereplőink.

Szólj hozzá!

Címkék: történelem liberalizmus magyarság Dániel Péter Horthy Miklós


2012.05.29. 17:43 Iránytű Intézet

Iskolapélda

egyházi iskola.jpgIskolabezárás, önkormányzati adósság, egyházi térnyerés. A kifejezések, melyek leírják a magyar közoktatás jelenlegi helyzetét. A szocialista kormányzás alatt elindult iskolaleépítési hullám a mai napig tart, immár párhuzamosan futva a fenntartás egyházi kézbe juttatásával. Az iskolabezárások okát a szaktárca elsősorban a népességfogyásban jelöli meg, a valódi indok azonban természetesen financiális jellegű, hiszen az önkormányzatok nem rendelkeznek a fenntartáshoz szükséges forrásokkal, adósságállományuk jelenleg a 800 milliárd Ft-ot is meghaladja.

Szólj hozzá!

Címkék: oktatás egyházak iskolák Hoffmann Rózsa


2012.05.23. 12:53 Iránytű Intézet

Egy érdekes ember érdekes pártja

2012-05-22_141219.jpgBlogunkban ritkán merészkedünk a külpolitika mezsgyéjére. Cikkünk apropóját az adja, hogy több közvélemény-kutatás szerint is a Brit Függetlenségi Párt (UKIP) beérte, vagy megelőzte a Liberális Demokrata Pártot, vagyis a harmadik legerősebb párttá lépett elő az Egyesült Királyságban, ami óriási fegyvertény, ismerve a brit parlamenti választási rendszer relatív többségi voltát, illetve a pártrendszer állandóságát. A UKIP ráadásul jól szerepelt a májusi részleges helyhatósági választásokon, eddigi legjobb eredményét érte el.

1 komment

Címkék: európai unió egyesült királyság konzervatívizmus libertarianizmus ukip nigel farage


süti beállítások módosítása