A Központi Statisztikai Hivatal ezekben a hetekben teszi közzé a tavalyi év legfontosabb adatait. Ezek közé tartozik országunk becsült lélekszámának tegnap közzétett alakulása is. De miért is foglalkozik, egy a politika és gazdaság elemzésére és tanulmányozására szakosodott intézet a demográfiával is? Mert hisszük, hogy a természetes fogyás, országunk ilyen rohamos elöregedése néhány éven belül a legkomolyabb problémák okozójává válik mind társadalmi, mind gazdasági értelemben. Hazánk becsült népessége már csak 9,962 millió fő, ami csaknem 800.000 fővel kevesebb, mint 30 évvel ezelőtt. Mai bejegyzésünkben bemutatjuk, hogyan jutottunk idáig.

Magyarország ugyan csaknem teljesen kimaradt az a XIX. századi Európában bekövetkező népességrobbanásból, de a háborúkat és a legkomolyabb járványokat leszámítva az ország népessége gyarapodott úgy, hogy a születések száma több volt, mint a halálozásoké. A Ratkó-korszakban (1950-53-56) hazánk lakossága intenzíven nőtt, köszönhetően a példátlan szigornak, ugyanis abortusztilalom volt és létezett gyermektelenségi adó is. Az 1956-os forradalom kivándorlási hulláma, az elszenvedett sokk, és a kemény intézkedések eltörlése következtében indultak el a máig tartó folyamatok. Az ország lakossága a 60-as években még éppen gyarapodott, de már nem volt meg a népességszám hosszú távú fenntartásához szükséges termékenységi arányszám (2,1gyermek/nő). Voltak olyan évek, amikor arányaiban Magyarországon (és az NDK-ban) született a legkevesebb gyermek a világon.

Az 1970-es években kapcsoltak az ország vezetői, szigorítottak az abortusz lehetőségén és megkezdődött az OTP-kölcsönös gyermekek korszaka, az előre megígért gyerekre ugyanis kedvező kölcsön járt. Az addigra felnőtt nagyszámú Ratkó-gyerek mert családot alapítani, és így ideig-óráig visszaállt nagyjából 2,1-es értékre a már említett termékenységi arányszám. Az ország népessége tehát erősen gyarapodott, 1980-ra meghaladta a 10,7 milliót. A szocialista rendszer gazdasága a 70-es évek végén válságba került, ez a demográfiai folyamatokon is meglátszott. Csökkent a születések száma, a magyar férfiak halandósága pedig a fejlődő országokat idézte. Országos szinten nézve 1981-től folyamatos természetes fogyás jellemzi Magyarországot, ami egyre gyorsult, sőt még siralmasabbá tette a helyzetet, negatív vándorlási mérlegünk is volt 1988-ig. A rendszerváltást követően még inkább elmélyültek a negatív tendenciák, de a pozitív vándorlási egyenleg némileg enyhítette a helyzetet. A bevándorlók főleg magyarok voltak, tehát a kárpát-medencei képet tekintve nem lett jobb a helyzetünk. Ha ők nem érkeztek volna hazánkba, akkor a fogyásunk 1980-hoz képest bőven 1 millió fő felett lenne a mostani 800.000 helyett. A születések száma a Bokros-csomag hatására 100.000 alá süllyedt, majd ott is ragadt, idén pedig tragikus módon 88.000 gyermek született, még kevesebb, mint 2010-ben, ellenben bő 40.000-rel többen haltak meg. Termékenységi arányszámunk a demográfusok szerint a negatív folyamatokat tovább gerjesztő 1,3-as érték alá került. Az évi 35-41.000 fős fogyásunkat a pozitív vándorlási egyenleg harmadrészben kozmetikázza, de félő, hogy a népszámlálás eredménye mást mutat majd.

Magyarország korfája 2010-ben

Forrás: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet

Miért probléma a népességfogyás? Az tény, hogy bolygónk ökoszisztémája a fogyasztó ember egyre nagyobb nyomása alatt áll, és nem lenne baj, ha globális szinten stagnáló, vagy akár enyhén csökkenő lélekszám lenne, viszont világunk a minőségi és mennyiségi növekedésre van kalibrálva, nemcsak gazdasági értelemben. A magyar népességfogyás rekord, hiszen a modern történelemben nem volt olyan ország, amely 31 éven át folyamatosan fogyott volna. A népességfogyás területileg befolyásolva van az el- és odavándorlással is, így bizonyos aprófalvas területeink kiürülnek, a sok idős ember eltartása megviseli az ellátórendszereket, miközben egyre kevesebben fognak dolgozni. Gazdaságunk növekedése hosszútávon demográfiai korlátokhoz van kötve. Az államnak nem lesz pénze pl. a gazdaság strukturális átalakításaira az ellátórendszerek fenntartása miatt. A kiüresedő ország pedig vonzó tényező lehet a bevándorlók számára…

Mit lehet még tenni? A rendszerben lévő utolsó erős tartalékot szinte biztosan eljátszottuk, az OTP-gyerekekről, vagy, ha úgy tetszik a Ratkó-unokákról van szó, akik most 30-40 éves koruk között vannak. Velük néhány évre stabilizálni lehetett volna a helyzetet. A kormányzatok gyakorlatilag kísérletet sem tettek a népességfogyás megállítására, mivel ez a probléma nem kötődik választási ciklusokhoz, és nem mozgat meg szavazókat, „csak pénzbe kerülne”. Meglátásunk szerint, egy több évtizedre szóló demográfiai stratégiát kell kidolgozni és azt következetesen végre is kell hajtani. Az anyagnak tartalmaznia kell iskolai oktatás-nevelést, a szülőképes korosztály gazdasági és lelki ösztönzését, a (nagy)család fogalmát pozitív tartalommal kell megtölteni, valamint munkajogi garanciákat kell adni a nőknek. Ha pedig ezek a célok, részelemek, eszközök és erőforrások programszerűen rendelkezésre állnak, akkor már csak olyan kormány(ok)ra lesz szükség akik ezt végre is hajtják.