Régóta érlelődnek bennem gondolatok erről a témáról. Hogyan lehet az, hogy azon eszme, amelynek alapértékeivel több milliárd ember tud azonosulni, ennyire messzire került a gyökereitől itthon, Magyarországon. Azt veszem észre, hogy eme a toleranciára, és szabadelvűségre épülő eszmerendszer képviselői a leginkább intoleránsak más, az övükétől eltérő álláspontot képviselő személyekkel szemben. Hogyan lehetséges az, hogy akiknek a leginkább megértőnek kellene lennie, nem meggyőzni, hanem legyőzni akar, egy vitában nem érveket vet össze, hanem erővel lehengerel. Az ilyen felfogás a rendszerváltás előtti, pártállami idők retorikáját és hangulatát mentette át a XXI. századba.

E mentalitással azonban az a baj, hogy a problémák megoldásához nem visz közelebb, sőt mélyíti a szakadékot. Agresszivitásra, agresszivitás a válasz, mára egyik oldal véleményformálói sem tűrnek maguk körül másként gondolkodókat. Emlékszünk még arra, hogy az ezredfordulón szinte minden baloldalinak, vagy jobboldalinak elkönyvelt sajtóorgánumnál voltak még másként gondolkodó jelentős véleményformálók? Ez mára kiveszett, gyakorlatilag áthidalhatatlan szakadék áll a nemzeti konzervatívok és a liberalizmus egyes irányzatainak képviselői között. Egyes beszélgetéseken a más nézeten levőknek kell engedniük a „48-ból” azért, hogy közeledjenek az álláspontok egy-egy liberális véleményvezérrel szemben. Úgy tűnik, egy részük képtelen az alkalmazkodásra, mindig a másik félnek kell meghunyászkodni. Érdekes, de a véleményformálók világát egy agresszív kisebbség uralja. Itt jön képbe az értelmiség felelőssége, pontosabban felelőtlensége. Az a liberális értékeket (is) valló értelmiségi véleményformáló réteg beszél gyakran sajtószabadságról, pedig maga is kirekeszti a médiából a másként gondolkodókat, sőt a megnyilvánulásaik során időnként igen mély szintre süllyednek le.

Manapság egyre terjed ez a beszédstílus, a diffúzió eszköze pedig a média. A televíziókban is fellelhető, mint jelenség, azonban leginkább az internet világa jelent otthont neki, különösen jelentős szerepe van a blogoknak. Egyes blogok, hírportálok, igen mélyre kerültek, a lejtmenet pedig inkább erősödik. Az érvek egyre inkább kiveszőben vannak, azokat a személyeskedés, a gúny, a megvetés, és az alpári hangnem váltotta fel. Elég csak átböngészni az egyik legnagyobb hírportálunk jobb hasábján látható blogajánlókat. Érdekes, hogy nem is annyira a politikusok eme stílus megtestesítői, hanem a média, az persze más kérdés, hogy ők milyen érdekeket szolgálnak.

Nemrég mi is jelen voltunk a Republikon Intézet konferenciáján, ami a magyar pártok ciklusközépi értékelésével foglalkozott. A jelenlévő elemzőkről nem, azonban a nézők egy részéről sugárzott az undorral vegyült harag, amikor nekik nem tetsző dologról, például a kormánypártokról, vagy a Jobbikról esett szó. Kumin Ferenc írása ösztönzött engem is véleményem kifejtésére, cikkem azzal a célzattal jött létre, hogy elindítson egy diskurzust a hazai viszonyokról, így talán több olvasóban kritikusabb hozzáállás alakul ki az „övéivel” szemben, legyen az liberális, vagy „mélykonzervatív” véleményvezér. Bizonyára kemény visszhangja lesz ezen cikkeknek, de valamit nem szabad elfelejteni; egy közösség kívülről jobban átlátható, mint belülről, ezért remélem, egyes véleményformálók is gondolkodóba esnek.

Mi nem tudunk, és nem is kívánunk azonosulni az ilyen mentalitással, ám a jövőben próbát teszünk arra, hogy eltérő világnézetű embereket egy asztalhoz ültessünk, és értelmes beszélgetést folytassunk az országunk jövője érdekében.