Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek – tartja az a régi mondás, amelyet oly gyakran használunk. De vajon mi köze ennek a politikához? A mai Magyarországon igazán csak a main-stream gondolkozású erőknek van lehetősége a médián keresztül kifejteni, interpretálni a gondolataikat a polgárok legszélesebb rétegei felé. Az utóbbi hónapok statisztikái szerint a 6-9%-ra mért LMP csaknem kétszer annyit tud szerepelni a televízióban, mint a 17-22%-os Jobbik. A mai bejegyzésben arra keressük a választ, helyes-e ez a nagyfokú „kirekesztés”.

A téma aktualitását az 1993 óta a Budapesti Corvinus Egyetemen megrendezésre kerülő Tárcatükör a Közgázon rendezvény adta. A górcső alá most a Belügyminisztérium került, Pintér Sándor vitapartnerének Vona Gábort a Jobbik frakcióvezetőjét és pártelnökét kérte fel a szakmai grémium; a beszélgetést pedig Török Gábor ismert politológus vezette. A higgadt vitát a politika iránt érdeklődő diákok, a szakma és a média követte figyelemmel.

A rendezvény után azonban rengeteg felháborodott cikk, blog és facebook bejegyzés született liberális értelmiségiek részéről, melyek szerint óriási hiba volt a „szélsőséges” Jobbiknak megszólalási lehetőséget biztosítani, és ezzel kvázi legitimálni a pártot és annak vezetőjét. Véleményem szerint a probléma ott van, hogy azok, akik ezt hangoztatják, korábban ugyanúgy megszólaltak a médiatörvény ellen, és kiálltak a vélemény- és sajtószabadságért. Ez egy nagy ellentmondás; hiszen arról van szó, hogy a kirekesztés ellen küzdők kirekesztenek? Egyébként pedig a Jobbik legitimitását a párt már a 2010-es választásokon megszerezte, amivel jogosulttá vált a rá szavazó magyar emberek képviseletére az ország házában. Ennél fogva a legitimitást nem néhány liberális véleményformáló osztogatja, hanem a magyar társadalom négyévente. Aki az ehhez hasonló blogokat olvassa, annak bizonyára nem kerülte el a figyelmét Török Gábor véleménye, aki a higgadt és tőle megszokott szakmaisággal védte meg álláspontját a tekintetben, hogy igenis érdemes volt egy asztalhoz ültetni Vona Gábort és Pintér Sándort.

A Jobbik 855 000 szavazóját 2010-ben a média ellenszelében, vagy abból kizárva szerezte meg; az elszigetelés a párt ellenfelei részéről csaknem sikertelen volt. Tehát az elhallgatás úgy tűnik, hogy nem elégséges a Jobbik növekedésének a megállításához. Véleményem szerint két fontos szempontot kell figyelembe venni: parlamentáris demokráciában élünk, tehát a véleménynyilvánítás alapjog, másrészt a politikai pártok törésvonalak mentén szerveződnek, zászlóikra olyan kérdéseket, értékrendeket helyeznek, amely valamely társadalmi véleménycsoportot átfog, ezen véleménycsoportok képviseletét vállalják. Ha nem biztosítunk arányos média megjelenési lehetőségeket, akkor az adott csoport, politikai képviseletét ellátó választott társulatot vesszük semmibe. Meggyőződésem, hogy nagyobb embertömegek (tízezrek, százezrek) támogatottságát bíró politikai erők figyelmen kívül hagyása bűn, de legalábbis a demokrácia durva megsértése.

Feltesszük a kérdést; a Jobbik elszigetelésével milyen csoportok képviselete torzult a médiában? Ehhez a párt létrejöttének körülményeit kell megvizsgálni. A „rendszerváltás” sok feszültséget keltett a társdalomban, a rendszerváltás ténye és milyensége miatt elindult legfőbb negatív társadalmi és gazdasági folyamatokat, vagyis a jövedelmi és regionális különbségek növekedését, térségek leszakadását, közbiztonság romlását, cigánykérdést, és a politika iránti növekvő bizalmatlanságot az 1990 óta csaknem azonos politikai elit nem tudta megállítani. Ezen törésvonalakat, feszültségeket, a küzdelmekben kissé elhasználódott politikai elit elhanyagolta, vagy nem tudta megoldani. A 2006-tól kezdődő gazdasági-politikai válság pedig felszínre hozta ezeket a szőnyeg alá söpört problémákat, ezzel pedig robbanásszerűen növelte a Jobbik támogatottságát, mely párt pont ezekkel a problémákkal küzdő csoportok képviseletét tűzték a zászlóikra.