Iskolabezárás, önkormányzati adósság, egyházi térnyerés. A kifejezések, melyek leírják a magyar közoktatás jelenlegi helyzetét. A szocialista kormányzás alatt elindult iskolaleépítési hullám a mai napig tart, immár párhuzamosan futva a fenntartás egyházi kézbe juttatásával. Az iskolabezárások okát a szaktárca elsősorban a népességfogyásban jelöli meg, a valódi indok azonban természetesen financiális jellegű, hiszen az önkormányzatok nem rendelkeznek a fenntartáshoz szükséges forrásokkal, adósságállományuk jelenleg a 800 milliárd Ft-ot is meghaladja.

Már a Medgyessy-kormány idején elindult az önkormányzatoknak járó normatívák fokozatos reálértékbeli csökkentése, ami mára odáig fajult, hogy az iskolák fenntartásához szükséges pénzek nagyjából felét az önkormányzatoknak kell kigazdálkodnia, az oktatási kiadások jellemzően a legnagyobb szeletet adják a települések költségvetésében. A kormánypártok ellenzékben még markánsan síkra szálltak az iskolák bezárása, illetve összevonása ellen, 2006-ban Orbán Viktor pedig úgy fogalmazott, a kistelepülések életben tartásának egyik legfontosabb eleme - ennek megfelelően pedig pártja számára megkérdőjelezhetetlen - az általános iskolák alsó tagozatának életben tartása. Az ígért felülvizsgálatok, újra-megnyitások azonban elmaradtak.

A közoktatás átszervezése révén bár az önkormányzatok, mint fenntartók kiadásainak csökkentése a tervek szerint részben megvalósulni látszik, hiszen a pedagógusok bérkifizetését az állam egy központi fenntartó szerv révén átvállalja, azonban a jövőben is az önkormányzatokat terheli az intézmények üzemeltetése, az infrastruktúra működtetése, továbbá az önkormányzati tulajdonban maradt ingó- és ingatlanvagyonnal kapcsolatos felújítási és felhalmozási kiadások. A 2013. január 1-től megvalósuló „vegyes fenntartást” egyelőre számos kérdőjel övezi, így az új struktúra működéséről az intézményfenntartók sem rendelkeznek kellő információval. Ennek megfelelően nem meglepő, hogy az önkormányzatok (főként a kistelepüléseken) az iskolák megmentése érdekében sorra az egyházakhoz fordulnak, hiszen az egyházi fenntartóknak járó alap normatíván felüli kiegészítő támogatással anyagilag könnyebb helyzetbe kerülhetnek. Ez egy 2010-es törvénymódosítással vált még kedvezőbbé, ugyanis a korábbi szabályozás alapján az önkormányzatoknak az iskolaátadást követő 5 éven keresztül saját költségvetésből kellett fedezniük a kiegészítő támogatást. Ennek megszűnésével, az anyagi helyzetben történő azonnali változással az iskolaátadás még vonzóbbá vált. Az önkormányzatok tehát jelentős terhektől szabadulhatnak meg, az egyházi fenntartású iskolák szaporodásával azonban a kiegészítő támogatások jelentősen megnövelik a központi büdzsé ezen kiadásait.

A kormány bevételnövelő gazdaságpolitikájának eddig gyakorolt irányvonala mellett a kiadáscsökkentés sem hanyagolható el, mely az e területen megduzzadt kiadások megkurtítását is magában hordozhatja, illetve hordozza. Az egyházi fenntartóknak járó kiegészítő támogatás megvonása ugyanis nemrégiben alátámasztást nyert. Ferenczi Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselőjének írásbeli kérdésére adott miniszteri válasz egyértelmű, a támogatás előbb-utóbb megszűnik. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár megfogalmazása szerint az egyházakhoz történő menekülés tévedésen alapul, az önkormányzatok rosszul gondolják, hogy „az egyházi iskolák majd dúskálni fognak a pénzben, az önkormányzati iskolák pedig hoppon maradnak”. A kérdés ennek megfelelően tehát az, miért nem történik meg az önkormányzatok, az iskolák megfelelő tájékoztatása? Az egyházakhoz fordulás ugyanis alapvetően nem megtakarítási okokból történik, az iskolák hosszú távú fennmaradása az elsődleges cél. Az egyházakhoz való fordulás folyamata a szocialista kormányok alatt indult be, de a Fidesz-KDNP kormányzása alatt erősödött fel. 2007-ben az oktatási intézmények mindössze 4,8%-a volt egyházi fenntartás alatt, 2011-ben már 9,8%.

A kiegészítő normatíva megszűnésével azonban az egyházi iskolák fenntarthatósága is veszélybe kerülhet. Akkor vajon megéri, hogy kiadják az önkormányzatok kezükből az iskolákat? A kérdésnek különösképp jelentősége van, ha az átadás a szülők, a tantestület, a helyiek ellenében történik. A kifogások egyrészt a szabad vallásgyakorláshoz, másrészt a világnézetileg semleges oktatáshoz való jogokra hivatkoznak, melyek sérülnek, ha a szülők felekezeti iskolába kényszerülnek járatni gyermekeiket. Hoffmann Rózsa egyértelműen fogalmaz utóbbiról: „értékrendbeli és világnézeti semlegesség nem létezik”. Úgy vélem jogosak a KDNP-s képviselő szavai. Az értéksemlegességet hagyjuk csak meg a liberalizmusnak. „Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.” „Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét”. A kereszténység, mint érték, a Nemzeti Hitvallásunkban is megjelenik tehát, az már más kérdés, hogy a jogalkotó megfelel-e ennek a szellemiségnek. Ami a Magyarországon elismert egyházakat illeti, semmiképp.

A 2011-es törvény eredményeképp a Hit Gyülekezete is felkerült az új listára. (A lelkiismereti és vallásszabadságot, a szabad vallásgyakorlást természetesen elismerésük elutasítása nem csorbította volna.) Az egyház révén visszakanyarodhatunk témánkhoz, az iskolák egyházi kézbe vételéhez. Két ajkai iskolát kívánt ugyanis az önkormányzat a Hit Gyülekezetének kezébe adni, melyet – nem meglepő módon - széles körű felháborodás övezett, petícióval, demonstrációkkal, tüntetésekkel. A gimnázium a szülői munkaközösség és a tantestület egyértelmű elutasítása révén 2013. január 1-től állami fenntartásba kerül, a szakközépiskola átadásának azonban még mindig fennáll a lehetősége, a financiális érvek komoly meggyőző ereje ugyanis elvitathatatlan. A pedagógusok az iskola továbbélését, munkahelyük biztosítását ezért sok helyütt a fenntartóváltásban látják, nem gondolva az iskolafinanszírozási rendszer átalakulására. A kormány az egyházügyi törvény elfogadásával (adjuk meg a bizalmat!) valószínűleg nem számolt avval, hogy az elismert egyházak nemcsak megkapják a lehetőséget az oktatási intézmények fenntartásának átvételére, de élnek is vele. Ennél sokkal megdöbbentőbb azonban, hogy ez a két kereszténydemokrata pártból álló szövetséget láthatóan nem különösebben zavarja, a pártok „keresztény” jelzője azonban a választók egy jó részének szemét mára biztosan szúrja.