„Azzal a programmal szemben, amelyet a Nemzeti Vidékstratégiában megfogalmaztunk, amelyet a társadalom túlnyomó többsége - a fórumainkon, az elmúlt nyolc hónap széleskörű társadalmi vitái során megtapasztaltak szerint - teljes mértékben támogat, és amelynek végrehajtására szegődtem, nos ezzel a programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, hogy ne mondjam "maffiacsaládok", spekuláns nagytőkés "oligarchák" és a volt TSz-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos "zöldbárók" koalíciója jött létre” - írta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium nemrég lemondott államtitkára a mellette kiállóknak címzett levelében. Arra teszünk kísérletet, hogy a levél hátterét adó konfliktushelyzet, azaz nagyüzemi mezőgazdasági termelés térhódításának hátterét feltárjuk.

Előző bejegyzésünkben az EU regionális politikáján keresztül hazánkba érkező forrásokat mutattuk be. Ma ezen pénzek hazai forráselosztásával kapcsolatban felmerült általános problémákat tárjuk fel. Először is nem szabad elfelejteni, hogy mint EU tagok, minden évben fizetjük a „tagdíjat” az unió kasszájába, ezzel szemben viszont a piacaink védelmére rendkívül korlátozott lehetőségeink vannak. Következő állításinkat természetesen általánosságban fogalmazzuk meg, ezek nem minden projektre vonatkoznak.

A múlt heti események az európai uniós pénzekre irányították mind a média, mind a közvélemény figyelmét. Arról már korábban írtunk, hogy milyen belpolitikai következményei lehetnek a kohéziós alap Magyarországnak szóló keretéből való 495 millió eurós zárolásnak. Ma inkább arról írnánk, mennyit, mire és hogyan költünk, mire ad pénzt az EU, és azt mi hogyan használjuk fel. Ebben és a következő bejegyzésben kifejtett elhallgatott tények más dimenzióba helyezik az uniós forrásokról, és azok elköltéséről kialakult képet.

A Központi Statisztikai Hivatal ezekben a hetekben teszi közzé a tavalyi év legfontosabb adatait. Ezek közé tartozik országunk becsült lélekszámának tegnap közzétett alakulása is. De miért is foglalkozik, egy a politika és gazdaság elemzésére és tanulmányozására szakosodott intézet a demográfiával is? Mert hisszük, hogy a természetes fogyás, országunk ilyen rohamos elöregedése néhány éven belül a legkomolyabb problémák okozójává válik mind társadalmi, mind gazdasági értelemben. Hazánk becsült népessége már csak 9,962 millió fő, ami csaknem 800.000 fővel kevesebb, mint 30 évvel ezelőtt. Mai bejegyzésünkben bemutatjuk, hogyan jutottunk idáig.

Az Európai Bizottság mai döntése értelmében a 2013-as kohéziós alap Magyarországra szánt forrásának egy részét, pontosan 495 millió eurót fagyaszthat be (mai árfolyamon ez kb. 145 milliárd forint). Ehhez már csak az ECOFIN (a pénzügyminiszterek tanácsa) minősített többségének támogatására van szükség. Várhatóan ez március 13-án meg is fog történni. Ezt követően már csak "egyéb diplomáciai" módon győzhető meg Brüsszel, például azzal, hogy az idei és az azt követő évekre vonatkozó költségvetési deficittervek hitelesen bemutatásra és elfogadásra kerülnek.

Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek – tartja az a régi mondás, amelyet oly gyakran használunk. De vajon mi köze ennek a politikához? A mai Magyarországon igazán csak a main-stream gondolkozású erőknek van lehetősége a médián keresztül kifejteni, interpretálni a gondolataikat a polgárok legszélesebb rétegei felé. Az utóbbi hónapok statisztikái szerint a 6-9%-ra mért LMP csaknem kétszer annyit tud szerepelni a televízióban, mint a 17-22%-os Jobbik. A mai bejegyzésben arra keressük a választ, helyes-e ez a nagyfokú „kirekesztés”.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfői, napirend előtti felszólalásával megkezdődött az Országgyűlés tavaszi ülésszaka. Az ősszel már megszokott brutális, a törvényhozást átláthatatlanná tevő, minőségi romlását elősegítő tempó tovább folytatódik. Írásunkban megpróbálunk a nyitóbeszéd szavai, és a sokat emlegetett „paktum” mögé betekintést adni.

Mi játszódhat le Orbán Viktor fejében? Ezt a gondolat-lavinát Török Gábor indította el több mint egy hete. A politológus felvetette annak a lehetőségét, hogy Orbán Viktor második kormánya nem tölti ki négyéves ciklusát, hanem előrehozott választásokba menekül annak érdekében, hogy a lehető legtovább, akár 2016-ig is átmentse hatalmát. A gondolat elsőre merésznek tűnik, ám ha jobban belegondolunk, nem is olyan életidegen. Sőt, bizonyos szempontokat figyelembe véve még logikus is.